EGY TELJESEN OLASZ GILLETTE-GYÁR

Mindenki tudta, hogy a GILLETTE gyárai szerte Európában működnek – Németországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban –, később pedig, csak sok évvel utána, kiderült, hogy néhány kelet-európai országban is vannak üzemek, amelyek az orosz piacokat szolgálták ki. Azt viszont soha senki nem tudta, hogy Nápolyban működik egy gyár, amely GILLETTE BLUE II X 10 BOROTVÁKAT gyárt, EAN-kóddal, termékkóddal, sőt gyártási tételszámmal együtt.

Szezonális akciókat is futtatott, 10+2 és 10+4 ingyen promóciós kiszerelésekkel – igazi fióktelepként működött, csakhogy a hivatalos irodák Milánóban voltak, előbb a Via Baldissera 5. alatt, később a Via G.B. Pirelli 18. alatt, és senkinek sem volt fogalma arról, hogy az a nápolyi gyár létezik.

A NIELSEN adatai robbantották ki az egészet: az árbevételt az eladott darabszámmal összevetve hiányzott a pénz, amelyet be kellett volna szedni – a GILLETTE EUROPE pénzügyeit azonban nemzetközi szinten, Genfből irányították, és Olaszországnak nem volt saját pénztára.

Az árbevétel folyamatosan elmaradt, és amikor a számok már elég jelentőssé váltak ahhoz, hogy számítsanak, az ügyvezető igazgatónk belépett a milánói ügyészség kapuján, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tegyen.

A nem hivatalos terméket nem volt könnyű megkülönböztetni a hivatalostól, egy részlet azonban azonnal szembeötlött: a csomagot kinyitva a borotvákon GILLETTE márkajelzés állt – de a konkurenciáéi voltak.

A gyártási ujjlenyomatok elárulták – a penge jellemzőiben, a penge elhelyezésében és a minőség-ellenőrzésben.

A nyomozás egy nápolyi pincéhez vezetett, ahonnan óránként rendszeresen elindult egy Piaggio motoros tricikli, egyetlen raklappal, rajta 84 darab 20-as csomaggal – a GILLETTE szabványos kiszerelésével –, céges szállítólevéllel együtt, és sorra járta a nápolyi nagykereskedők többségét, akik a hivatalos termék közé keverték.

A kíváncsiság olyan erős volt, hogy a környéket hét napon át kamerákkal figyelték, és kiderült, hogy a hamisítók komoly szakemberek: a szállításra és a gyártásra nem lehetett panasz – olyan érzés volt, mintha Kelet-Berlinben lettünk volna. Ha, ha, ha.

Amikor a Guardia di Finanza úgy döntött, hogy rajtaüt a telephelyen, és mindenkit letartóztat, egész családokat találtak munka közben – a csomagolásban, a raktárban, a válogatásban, a grafikában, a számlázásban. Olyan volt, mint egy bostoni fiókiroda a Main Streeten.

Körülbelül 38 embert tartóztattak le, de hogy ne keltsenek pánikot a piacon, a nyomozást soha nem hozták nyilvánosságra: nyugtalanságot és kárt okozott volna a vevőknek és a fogyasztóknak, ezért az ügyész úgy döntött, hogy az egész ügyet lezárja.

Két dolog azonban igazán mély benyomást tett: először is a szervezettség és a minőség-ellenőrzés, a logisztikával és a szállítással párosulva; másodszor pedig az, hogy a kihallgatások után a csoport asszonyai megkérdezték, felvehetnék-e őket a Gillette Italiához.

Az ügyvezető igazgató, aki származására nézve pugliai volt, egyszer sem mosolygott: nyugtalan volt – nemcsak a bűncselekmény és a vállalatnak okozott kár miatt, hanem azért is, mert a milánói Olasz–Amerikai Kereskedelmi Kamara elnökeként épp most ismert fel igazi tehetséget és minőséget – olyan tehetséget, amelyet soha nem vehetett volna fel a bérlistára.