GILLETTE: A HÁRMAS ÉVE – 3. FELVONÁS

Eljön az ideje, hogy átnézzük az aktákat, és eldöntsük, ki kapjon előléptetést az új kereskedelmi ügynökök közül. Miközben mindenki rohan, hogy dossziékat kapjon el, én csak négyet veszek el, és olvasni kezdek.

Nem sok volt bennük – inkább hanyag napló, mint valódi ajánlólevél. De ez Olaszország volt, és így rendben is volt.

Elidőztem néhány történetnél, amelyet érdemes elmesélni.

Az első Carta úr volt, aki azt állította, hogy megbízása van egy vécépapírt gyártó cégtől, és feltalálta az eladás új módját. Besétált azokhoz az ügyfelekhez, akik már hűek voltak a vezető márkákhoz, és amikor sorra került, előadta a mondatot: vécépapírt eladni könnyű – csak azt kell tudni, hol a segg és hol a vécé.

Aztán azt mondta: ez itt a segg, az ott a vécé, viszi a papírt? Mindenki nevetett.

Váratlanul ért. Elő kellett léptetnem, mindenki nevetése közepette.

Utána Prinzi Giovanni úr következett, aki – teherautóval – házi készítésű fehérítőt árult, amelyet az apósával főzött egy Cosenza melletti folyónál, engedély nélkül, mindenféle szabályozás nélkül. Folyóvízzel töltötte meg a tartályokat, oldószert adott hozzá, és kész is volt a termék. Aztán öltönyben és nyakkendőben, a hitelesség kedvéért besétált az élelmiszerboltokba, és bejelentette:

Jó napot, asszonyom, PRINZVANNI vagyok a PRINZVANNI & COMPANY-tól, egy multinacionális vállalattól, amely világszerte kiváló áron árul NÁTRIUM-HIPOKLORITOT – hagyhatok itt egy mintát?

A megrémült boltosnő megkérdezte: elnézést, milyen termék ez?

Ő pedig azt felelte: HIPÓ.

Őt is előléptették.

Harminchárom év telt el, és még mindig azon tűnődöm, valójában mennyire volt jó ez a két üzletkötő – különösen a második, akinek valahogy az anyámat, Gillette asszonyt is sikerült meghódítania.