EGYKORI GILLETTE

Amikor felvették – húsz év P&G után érkezett –, egyhetes tanfolyamra küldték a központba, hogy végigvezessék a vállalat minden folyamatán, és tájékoztassák minden olyan információról, amely a szerepköréhez hasznos.

Megjárta az ügyfélszolgálatot, a hitelosztályt, a logisztikát, a személyzeti osztályt, az ügyvezető igazgató irodáját, a kört pedig az országos értékesítési igazgatónál zárta.

Utána azt mesélte, hogy a Gillette azon túl, hogy elefántnyi vállalat volt, amely néhány évtizede egy helyben állt, óriási lehetőségeket is hordozott – lehetőségeket, amelyeket ki kellett bontakoztatni –, és ő nem vesztegette az időt, azonnal hozzátette a maga részét.

Az emberek iránt azonban különös figyelem uralkodott: ő ahhoz szokott, hogy alkalmazottakkal, beosztottakkal és felettesekkel dolgozik, hierarchikus létraként, itt viszont a kereskedelmi ügynök alakjával találkozott. És nemcsak a nyelvet kellett igazítani – hanem az egész hozzáállást: soha nem parancsolni vagy utasítani, hanem nyugodtan elmondani egy nézőpontot, és ahol a vállalat engedélyezte, közölni az eljárásokat.

Vállalati ember volt, könnyen alkalmazkodott. De ennél többet tett: úgy döntött, hogy a területe legfiatalabb ügynökébe fektet, és a legjobb tanítványává tett.

Néhány héttel azután, hogy területi vezetőként elfoglalta a helyét, egy cataniai szálloda konferenciatermében találtam magam, és olyan volt, mintha egy második állásinterjún ülnék: egy nálam sokkal nagyobb tapasztalattal, vállalati kultúrával és képzettséggel rendelkező emberrel mértem össze magam – mert a P&G nemcsak képezte és építette a vezetőit, hanem mindig győztes embereket faragott belőlük, és ez volt az a szikra, amely azóta is ébren tartja a figyelmemet.

Emlékszem, kinyitott egy papírlapot, és rajzolt rá egy Szent Patrik-keresztet. Azt hittem, torpedózni akar – ehelyett ezt írta: ERŐSSÉGEK TERÜLETE, GYENGESÉGEK TERÜLETE, FEJLESZTÉS TERÜLETE, TERÜLET…

Úgy léptem be a P&G-be, hogy a kereskedelmi ügynöki megbízásomon a Gillette aláírása állt – szinte a sors előzetese –, és ez volt az első alkalom, hogy egy másik cégnek dolgoztam, miközben még mindig az anyám fizetett.

A próba nem tartott sokáig: mindössze két évig, annyi ideig, hogy elmondhassam: tanultam valamit, de azt is, hogy magamból is beletettem valamit.