THE BIC SAGAThe takeover that never happened.
THE WILKINSON SAGAThe steel aunt.
A WALL STREET TENYÉRJÓSNŐJE – FOLYTATÁS
WALL STREET · 10
A néhány nappal korábbi bostoni találkozás a kilencvenkét éves portugál tenyérjósnővel meglepetést és kellemes emléket hagyott bennem, a csendem mélyén, egy mosollyal együtt, amely nem mondott ki szavakat, de mindig ugyanazt gondolta: és most mi fog történni, amit még nem láttam előre?
Az ezoterikus tudomány, Püthagorasz és a geometriája belsejében, az elmúlt harminchárom évben a kulturális alapom volt. A mágiával, fehérrel vagy feketével, sosem találkoztam igazán – iróniával használtam, nemes célokra, csak a horoszkópok és a csillagjegyek olvasásában. Semmibe sem került minden reggel elolvasni az újságok kis rovatait, és a hasznukat egyetlen dologra irányítottam: hogy meghódítsam a gyönyörű, lehetetlen nőket, azokat, akik azt mondták, nem várnak férfira, de mindig pontosan egy olyat kerestek, mint én.
Aznap este visszamentem a szállodába, a Tizenkettedik utcába – bár ez nem igazi városi cím volt, csak én számoltam, hány háztömb van az étteremtől addig, ahol aludtam, hogy el ne tévedjek.
A vacsora ugyanaz volt, mint mindig, évek óta – sosem mondtam volna le a homáros linguinémről a MAIN-ben, amelyik angolul beszélt, míg az enyém afrikaansul, és nem mindig volt érthető: afrikai törzsi nyelvek és a holland keveréke.
A borral kapcsolatban nem volt kétség: étkezésenként egy pohár, mindig, vörös, olasz – a szájpadlás mást nem kívánt. De amikor a zseb diktálta a ritmust, nem volt mit tenni, le kellett mondani róla, és átállni csapvízre.
A szobám gyönyörű volt, tele kényelmi szolgáltatásokkal, amelyek zárva maradtak – egy medence, egy golfpálya, egy szauna, egy masszázsszoba, két szőke nő, két fekete nő és egy vörös, egy télikert, mindez egyetlen festménybe hajtogatva, amely a bejáratnál lógott, mint egy kirakós.
És aztán az az egyszemélyes ágy, ahol ha megfordultál, a rugók sikoltoztak, egy lyukakkal teli piros fotel, egy kis asztal – mind benne az árban, néhány dollár egy éjszakára, belépés előtt fizetve.
A fürdőszoba volt a fénypont – a történelem első igazi előre bejelentett fürdőszobája. Csak kiabálni kellett: szabad? Ha tíz másodpercen belül senki sem válaszolt, a tiéd volt – egyetlen helyiség a folyosón húsz szobára, uniszex, hogy ne teremtsen egyenlőtlenséget.
22:34 volt. Fáradt voltam, épp elaludtam volna, amikor kopogást hallottam az ajtón. Azt hittem, valaki eltévesztette a szobát, és nem keltem fel. Aztán újabb kopogás jött, és az óra szerint 2:46 volt – az idő haladt a maga útján, anélkül hogy bárki észrevette volna.
Felkeltem ajtót nyitni, és senkit sem találtam ott. Amikor visszafordultam az ágy felé, valaki ült a piros fotelemben. Frega, mondta, végre megtaláltalak.
Az alakja elmosódott volt, nem emberi, mint egy tükörkép. Próbáltam rájönni, nem valami trükk-e egy hologramban. Semmit sem találtam, ami ezt megerősítette volna.
Hiába keresel, hiába próbálod kitalálni, ki vagyok – megkíméllek a fáradságtól. Én vagyok a szellem, akivel a tenyérjósnőnél találkoztál, és azért jöttem, hogy megtudjam a Gillette Saga 15. kötetének a végét. Cserébe két titkot adok neked a GILLETTENARRATIVE-odhoz.
Ha ezt a történetet bárkinek elmeséltem volna, azonnal bezáratott volna a bostoni kórházba. Így hát gondoskodtam róla, hogy soha egy léleknek se mondjam el.
A 15. könyv utolsó része ez:
Két kubai nő, anya és lánya, fiatalok és szépek, mindketten – különböző időben, különböző módon – helyet szorítottak arra, hogy kettesben maradjanak velem, beszélgessenek, és mindketten megrendülten jöttek ki belőle. Mindketten ugyanazt akarták: hozzám jönni feleségül.
Soha nem hordtam jegygyűrűt, az ujjaim veleszületett rendellenessége miatt, amelyet az 1993-as házasságom előtt igazoltak – és a feleségem ezt a hibámat is elfogadta. Egy reggel elhagytam Kubát. Foglalás nélkül felszálltam az első Olaszországba tartó gépre – aki ismeri azokat a helyeket, el tudja képzelni a nehézséget, de azt soha, hogyan sikerült –, és a nőknek, egyenként, teljes bizalommal azt mondtam, hogy hamarosan visszajövök, hogy elveszem őket.
Sosem történt meg.
Azt hittem, egy nap elfelejtenek engem és az ígéreteimet. Ehelyett nem: úgy döntöttek, megfogadnak egy Aifát Orulá afrikai vallásából, hogy megidézze a gonoszt, és halálos átkot szórjon rám – azt a fajtát, amelyik visszatérítés nélkül jár.
És működött. Sürgősen intenzív osztályra kerültem, a halál előszobájába, miután öt százalék alatti hemoglobinszintet, folyadékot a tüdőben és nehézlégzést találtak – a lelet harminchat órát adott nekem, legfeljebb.
Megérkezett a temetkezési vállalat is, és letette a koporsót az ágy mellé. Mindent végignéztem. Már egy lélegzetet sem volt erőm kipréselni. Még akkor sem jutott eszembe, hogy írjak.
Minden késznek látszott. Minden a fekete mágia rituáléja szerint haladt, amikor harminchárom óra után felkeltem az ágyból, kihúztam az összes csövet, és pizsamában kisétáltam az osztályról, hogy hazamenjek.
Öt kilométert gyalogoltam, becsöngettem, és a feleségem elájult. Mondtam neki, hogy főzzön pasta e fagiolit, éhes vagyok. Húsz perccel később a carabinierik csöngettek, a kórház riasztotta őket.
A halottat keresték, és amikor megmondtam nekik, hogy én vagyok az, a tökükhöz kaptak, és elmentek.
Eljött a pillanat, hogy megmondjam a vendégemnek: ez a vég része, és arra kérem, hogy az órára való tekintettel távozzon. Elmosolyodott: nem vagy kíváncsi, mit akarok mondani neked?
Azt mondtam, nem – mert a kíváncsiság női dolog. A nők arra viselik, hogy legyőzzék vele a többi nőt. Az anyám pedig mindig egy dolgot mondott nekem: maradj férfi egy nő fejében.
Ferdinando
← A Wall Street tenyérjósnőjeA Wall Street tenyérjósnője – folytatás II →
Fedezd fel a többi sagát
The Corpus · Térképek · Library · Genesis · International · Vatican · Gillette Saga · Wall Street Saga · L’Oréal Man · P&G Semantic · Kapcsolat