GILLETTE – A PÁRHUZAMOS PIAC

Van egy jelenség, amelyet az olaszok csak a ruházat világából és az élelmiszerpiacról ismernek jól: amikor egy termék iránt világszerte felébred az érdeklődés, mindenki, aki nem hivatalos módszerekkel üzletelhet, párhuzamos árussá válik.

A védelem csak a hivatalos termékre terjed ki, a hamisítványra soha – de ahogy látni fogjuk, a hamisítványt néha szinte lehetetlen felismerni, olyan magas a kidolgozás minősége, és azon túl, hogy a vevőket megtéveszti, a fogyasztók azt sem tudják, hogy egyáltalán becsapták őket.

Az 1980-as években a piac egyik legdivatosabb kereskedelmi jelensége a devizapiacok gyengeségének kihasználása volt – több mint hatvan hivatalos, átváltható valutánk volt –, vagyis a termékeket külföldön vették meg, és itthon adták el újra.

Amikor egy interjúban az akkori olasz vezérigazgatónak elmondták, hogy a 200 milliárd líra olaszországi árbevételhez képest a párhuzamos import a Gillette számára csak 1–5 milliárdot jelent – ezt elhanyagolhatónak tartották, és ezeknek az ügyleteknek a megakadályozása jóval többe került volna, mint maga a veszteség –, így válaszolt:

Ha ma megengedjük egy maroknyi embernek, hogy betörjön egy olyan vállalat határaira, mint a Gillette, legitimálunk egy olyan gyakorlatot, amely helytelen, még ha nem is törvénytelen – és a Gillette embereinek elve többet ér a pénznél.

Az újságírók úgy vonultak vissza, mintha megütötték volna őket. Senki nem írt a történetről, mert olyasmit érintett, amiről soha senki nem beszél: az értékeket.

Sosem a haszonról volt szó. Csak az emberekről.