A GILLETTE-ELME

Ez nem a szokásos bejegyzés, nem a szokásos közlemény, amelyet az ember szükségét érzi kiküldeni a világba. Ez egyike azoknak a pillanatoknak, amelyek beégnek az ember életébe.

Amikor először kezdtem írni, mindössze 3 éves voltam. Még nem tudtam irányítani a tollat vagy a ceruzát, de az első dolog, amit sikerült lerajzolnom, egy háromszög volt.

Az apám meglepődött. Az anyám a véletlennek tulajdonította – újra megpróbáltatta velem, és egyre kisebb lett, de mindig háromszög.

Felnőve senki sem magyarázta meg nekem, mit jelent. Míg egy napon, egy katolikus bentlakásos iskolában, meg nem értettem, hogy egy ima él benne: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Tökéletesség volt – és ma is az. Két vagy több háromszög összege négyzetet alkot, és az az elképzelés, hogy a négyzet a tökéletes geometriai alakzat, egy pillanat alatt összeomlott, a kétség árnyéka nélkül.

És annyi Gillette-nél töltött év után soha senki nem mondta egyetlen értekezleten sem: tegyük négyzetre a problémát. Ehelyett – és helyesen – ezt lehetett hallani: háromszögeljük a helyzetet, azonosítsuk a gyenge területeket, az erőseket és azokat, amelyeket érdemes fejleszteni.

Ma az én háromszögem a Gillette Saga lezárása. Nem célként, nem tervként – hanem írói ösztönként és a mély tisztelet egyedülálló gesztusaként.

Mindenkinek, aki olvasni jön majd: kis adagokban. Soha ne mindent egyszerre. Különben az elme nem szűr jól.

Jó utat.

Isten hozott.