GILLETTE-PÉNZ

Amikor egy nagy amerikai multinacionális vállalatnak dolgozol, és benne vagy a rendszerben, a legalacsonyabb beosztástól a legmagasabbig, a gondolkodásod abból indul ki, hogyan kezeled a vállalat erőforrásait, és tudnod kell használni – technikailag és fejben is – a TAKARÉKOSSÁG szót, azt, amelyik a cég emberévé tesz.

Az ötlet egyszerű: amikor a saját pénzedet kezeled, legfeljebb a feleségednek, az anyádnak, a szeretődnek vagy a nagyanyádnak tartozol elszámolással – mindig egy nőnek.

De amikor egy vállalat pénzét kezeled, nemcsak óvatosnak és tisztelettudónak kell lenned – soha nem szabad elpazarolnod, mert arra a pénzre mindig szükség lesz, hogy eltakarja a baromságokat, amelyeket később elkövetsz.

Még a kollégáiddal való kapcsolatod is költség, amelyet viselsz, mert sosem tudhatod igazán, hogy amit befektettél, csak egyetlen emberhez jut-e el, vagy asztalokon és elméken át vándorol tovább – és közben zseniből és fenoménból olyasvalakivé tesz, akit csendben el kell távolítani.

És aztán van valami, amiről az emberek mindig megfeledkeznek: a multinacionális vállalatokban – mindegyikben, a spirituálisaktól a kereskedelmiekig és a politikaiakig – mindig ugyanaz az információs protokoll.

A főnök mindent tud mindenkiről.

Az utolsó ember egy rohadt dolgot sem tud.

Kicsit olyan ez, mint a felszarvazott férj alakja a családban:

mindenki más szarváról beszél,

de fogalma sincs, hogy elsőként ő viseli.