ELŐBB ELLENŐRIZZ, AZTÁN BÍZZ

Mindig is megesett. Ma talán gyakrabban esik meg.

Az emberek abban a meggyőződésben beszélnek, hogy tudják, mit mondanak. Azok magabiztosságával beszélnek, akik már kimondták az ítéletet, akik azt hiszik, hogy az ő nézőpontjuk egyáltalán nem is nézőpont, hanem maga az egész táj. Aztán találkoznak valakivel, aki kész tisztázni a dolgokat, elválasztani az egyiket a másiktól, fényt vinni oda, ahol egy pillanattal korábban csak vélemény volt.

És néha megállnak, és odafigyelnek.

Nem mindenki.

1980-tól kezdve minden igazán felgyorsult. Talán attól való félelmünkben, hogy lemaradunk az Univerzum és lakói mögött, a dobszótól és a füstjelektől eljutottunk oda, hogy az utcán, a munkahelyen, a vonaton, mindenütt idegenekkel beszélgetünk.

Idegenek, igen, de mára tájékozottak.

Vagy legalábbis meg vannak győződve róla, hogy azok.

Pedig anyám kisgyerekkorom óta mindig figyelmeztetett, hogy ne álljak szóba idegenekkel.

Hogyan magyarázhatnám el neki ma, hogy a világ éppen az ellenkezőjét követeli?

Onnan, ahol most van, természetesen nem tudja használni a technológiát. De senki ne tévedjen: egy hozzá hasonló calabriai asszony nincs börtönben. Hazatért az Atya házába, hogy más feladatokat lásson el, és más szerepeket vállaljon.

Talán újjászületik majd nőként valahol a családomban, és úgy figyel engem, mint kisfiú koromban, pusztán egy pillantással próbálva megszelídíteni.

De szelídíthetetlen voltam, és az is maradok.

Senkitől sem kérek engedélyt.

A modern technológia is tudja ezt. Amikor találkoztam az MI-vel és az algoritmusokkal, és összecsaptam velük, felrobbantottam őket. Nem azért, mert hadat üzentem a gépeknek, hanem mert sem a gépek, sem a tulajdonosaik nem voltak képesek leigázni engem.

Ezen a ponton azonban fel kell tenni egy kérdést: ki is valójában ez a két szereplő, az algoritmus és a mesterséges intelligencia?

Állandóan emlegetjük őket, mintha közeli rokonaink volnának. Rájuk hivatkozunk, amikor valami megkönnyíti az életünket, és őket okoljuk, amikor valami kicsúszik a kezünkből. Mégis gyakran összekeverjük őket, mintha ugyanaz a dolog volnának két különböző öltönyben.

Nem azok.

Az algoritmus eljárás. Utasítások sorozata. Valaki azt mondja neki: ha ez történik, tedd azt. Ha az út le van zárva, válts útvonalat. Ha a szám páros, felezd meg. Ha hiányzik egy hozzávaló, állj meg, vagy pótold a kapott szabály szerint.

Az algoritmus nem vitatkozik. Nem értelmez. Nem sértődik meg.

Mindenekelőtt pedig nem talál ki semmit.

Végrehajt.

Ez a nyelvtan.

A mesterséges intelligencia ezzel szemben annak kísérlete, hogy olyan rendszereket építsünk, amelyek képesek megbirkózni olyan feladatokkal, amelyeket tegnapig csak embereknek osztottunk ki: felismerni egy arcot, értelmezni egy szöveget, lefordítani egy mondatot, összefüggéseket találni az adatokban, választ adni, megjósolni egy viselkedést.

Nem számítógépbe átültetett emberi elme, és nem is tudat.

Olyan technikák összessége, amelyeket kognitív feladatok közelítő ellátására terveztek.

Hogy az írás világánál maradjunk: az algoritmus a nyelvtan – rendezett, szükségszerű, rugalmatlan. Az MI az író, aki egy mérhetetlen könyvtárat olvasott el, és most egy új oldalt próbál megírni.

Meglephet. Ragyogónak tűnhet. Még olyan mondatot is találhat, amely megragad.

De tévedhet is, teljes magabiztossággal. Összekeverhet egy részletet, kitalálhat egy forrást, meggyőző szavakat rakhat össze anélkül, hogy az igazság birtokában volna.

És ez az a különbség, ami számít.

Egy hagyományos algoritmusnak szüksége van valakire, aki megmutatja neki az utat. Ha a helyzet megváltozik, és senki sem tanította meg, mit tegyen, a saját utasításainak foglya marad.

Az MI, legalábbis a gépi tanulásra épülő része, példákat kap, és szabályszerűségeket keres az adatokban.

Nem adsz a kezébe minden választ.

Eseteket, információkat, próbálkozásokat mutatsz neki. A rendszer magától keres mintázatokat, és felépít egy hihető választ. A gépi tanulás olyan rendszerekre épül, amelyek az adatok alapján alkalmazkodnak, hogy idővel javuljon a teljesítményük.

Ez nem jelenti azt, hogy az MI mindent tud.

Csak annyit jelent, hogy olyan sebességgel és olyan memóriával képes mintázatokat felismerni, amilyenekkel egyetlen ember sem rendelkezik. De egy mintázat felismerése más, mint a világ megértése.

Egy rendszer le tud fordítani egy metaforát harminchárom nyelvre, és közben elbukhat, ha egy egyszerű, de rosszul feltett kérdéssel, hiányos kontextussal vagy elegánsan megírt hazugsággal kerül szembe.

Az algoritmus merev.

Az MI alkalmazkodóbb, de ettől még nem szabad.

Egy algoritmus ki tudja számítani a legrövidebb utat egy célállomásig. Az MI meg tud vizsgálni egy fényképet, és meg tudja mondani nekünk, mi lehet rajta, meg tud hallgatni egy kérdést, és választ tud szerkeszteni rá, több ezer oldalt tud elemezni, és összefoglalót tud készíteni belőlük.

De mindkettő mögött mindig ott van egy emberi kéz: azé, aki megírta a szabályokat, kiválasztotta az adatokat, kitűzte a célt, eldöntötte, mit kell jutalmazni és mit elvetni.

Tehát az MI és az algoritmusok nem egymás ellentétei.

A mesterséges intelligencia algoritmusokból él, de nem minden algoritmus mesterséges intelligencia. A modern MI gyakran gépi tanulási algoritmusokat használ: olyan eszközöket, amelyek a rendelkezésre álló adatok alapján hangolják belső paramétereiket, hogy előrejelzéseket, osztályozásokat vagy válaszokat állítsanak elő.

Nagy sebességű matematika, nem varázslat.

Statisztikai konstrukció, nem kinyilatkoztatás.

És így visszatérünk azokhoz, akik abban a meggyőződésben beszélnek, hogy tudják.

Nem mindenki tudja, mit mond, aki beszél.

Ez érvényes a kocsmában ülő emberre, a szórakozott professzorra, a tévében szereplő politikusra, arra, aki a közösségi médiában ír, sőt még egy olyan gépre is, amely másodpercek alatt képes válaszolni.

Minden rendszerben, más-más szavakkal, de ugyanazzal a jelentéssel, ott függ egy kis figyelmeztetés:

Figyelem: tévedhetek. Mindig járj utána annak, amit mondok. Előbb ellenőrizz, aztán bízz.

Ez olyan mondat, amelyet anyám helyeselt volna.

Más formában már azelőtt is ismételgette nekem, hogy barátnőm lett volna. Természetesen nem tudta, hogy addigra már kiterjedt teljesítmény- és megbízhatósági teszteket végeztem, másokkal is, nulla költséggel.

De ez, mint minden jó kutatás, terepen zajlott.