FREGA ÚR KÖLCSÖNBEN A L’ORÉALNÁL

Vasárnap délelőttönként Giorgióval gyakran találkoztunk – barát és kolléga volt, kereskedelmi vezető a női kozmetikumok egyik legnagyobb világcégénél: a L’ORÉAL-nál.

Így maradtunk közel egymáshoz: elmeséltük egymásnak a hetet, a munkát, aztán a piacon kint lévő ügyfelekről beszéltünk, el-elsütöttünk egy-egy viccet arról, ami épp adódott, egy csésze meleg kávé mellett a bárban.

Társaságkedvelő természete volt, mindig mosolygott, mindig ironikus volt, de szelídíthetetlen szellemű – olyan eleganciával és kifinomultsággal, amelynek nem volt párja.

Mindig volt nála egy vicc, és sosem egy meggondolatlan, legendás mosolya mindenkit megnyugtatott – szerette mondogatni, hogy egy vagyont költött az új fogaira, és 25 000 euróra kellett biztosítania őket, arra az esetre, ha valaki nem venné jól valamelyik csípős kis tréfáját, és úgy döntene, hogy kiveri őket.

Valahányszor együtt mentünk eladni a környékünkön, Calabriában, minden ügyfélnek hangosan bejelentettük, hogy mi vagyunk a legszerencsésebb emberek a világon, mert a világ két legjobb cégének dolgozunk, amelyek egy vagyont fizetnek nekünk azért, hogy szórakozzunk, nem azért, hogy dolgozzunk – ez sosem mulasztotta el felbosszantani azt, aki hallgatta. Gyakran nem hittek nekünk, de szinte mindenki tisztelt minket.

Egy áprilisi reggelen azt mondta: jövő héten érted jövök, Szicíliába megyünk dolgozni, három napra – ne aggódj, minden ki van fizetve, egy fillért sem fizetsz.

Pontosan tudta, hogy az nem az én körzetem, ezért megkérdeztem tőle: mi a fenét fogunk csinálni a körzeten kívül?

Hát – mondta –, ez lesz a te meglepetésed, és talán egy kicsit az enyém is.

Te mindig a Gillette-es Frega maradsz, de három napig a cég vendége leszel a terepen, a L’ORÉAL számlájára.

Megmutatom neked az érem másik oldalát – egy piacot, amelyet nem ismersz, amelyet még sosem láttál, mert sosem voltál benne, ahol minden vásárlásnál a nők a főszereplők, minden sajátos szokásukkal együtt.

Nekem ez arra is jó, hogy megköszönjem a két évet, amelyet együtt töltöttünk – tudom, hogy nélküled, a segítséged és a készségességed, a melegséged és a modorod nélkül, mindaz nélkül, ami azzá a férfivá és baráttá tesz, aki vagy, valószínűleg nem tudtam volna visszatérni a munkába, és talán még az életbe sem, a Crohn-betegség után.

Egy pillanatra elengedte magát, egyetlen könnycsepp erejéig – először láttam így, képtelen volt visszatartani a meghatottságát.

Azt mondta, három napot töltünk Cataniában és egyet Palermóban, aztán hazaindulunk – hivatalos próbaként kezelték, amelyet előre jóváhagyott az értékesítési vezetősége, ők írták alá, és mindenki kíváncsi volt, mi fog történni, és mit csinálunk majd mi ketten.

Habozás nélkül igent mondtam. A cégek mindig adtak információt, de valódi tapasztalatot sosem osztottak meg – ez pedig igazi lehetőség volt a fejlődésre.

Elmondtam apámnak, ő elmosolyodott, és azt mondta: te mindig olyasmit csinálsz, amire senki sem számít – ez nem csak egy vonás, ez Ferdinando Frega.

Így adta az áldását. Húsz éve ismerte Giorgiót, és tudta, hogy tanulni fogok valamit – csak azt nem tudta, mit.

Hazaértem, a feleségem valami furcsát látott az arcomon, és megkérdezte, mi a baj. Három napra kölcsönadtak a L’Oréalnak – mondtam neki, mire ő visszavágott: a régi bohóc – mikor leszel már végre komoly?

Amikor visszajövök, pontosan elmesélem, hogy ment – mondtam, és elmondtam neki az egész történetet. Azt mondta: most bajban vagy – egy másik ajtón lépsz be a nők világába, mint amelyikhez hozzászoktál. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.