GILLETTE, FREGA ÉS A L’ORÉAL

Egy este a szállodában épp visszaértem a látogatásokból és az eladásokból, és apám is ugyanígy – ugyanabban a szállodában szálltunk meg, hogy egy kicsit együtt lehessünk, ez nagyjából négyhavonta egy hétig történt így.

Az asztalunkhoz odajött egy rokonszenves kolléga, Giorgio, a L’Oréal értékesítési munkatársa, aki azt a feladatot vállalta, hogy megszervezze a forgalmazást a nagy kereskedelmi láncokban – az illatszertárakból a szupermarketek felé mozdultak, miközben a történelmi piacuk ott maradt, ahol erősek voltak: a termékek és a Corolle kozmetikumok.

Nemrég jött ki a kórházból, Crohn-betegsége volt. Fiatal volt, negyvenöt éves, de látszott rajta, hogy nincs jó erőben.

Megkérdezte, mi az útvonalam másnapra, és hogy be tudnám-e mutatni az ügyfeleimnek, hogy megkíméljem a térképektől, és felgyorsítsam a munkáját – megpróbáltuk.

Apám egy szót sem szólt, csendben maradt, ami azt jelentette, hogy egyetért – különben azt mondta volna: „Nando, figyelj, beszélnünk kell”, ami nála azt jelentette: mi a fenét csinálsz?

Giorgióval barátok lettünk, és majdnem két évig együtt jártuk az ügyfeleket, bár sosem havi egy hétnél többet.

Amikor ’88-ban a Gillette úgy döntött, hogy két termékrészleget hoz létre – Borotválkozás és Testápolás –, jobban megértettem, hogy a tisztálkodószereket nehezebb eladni. Aztán ’89-ben visszamentem a Borotválkozáshoz, és ő nagy segítségemre volt – sokat tanultam a L’Oréaltól, bár soha nem árultunk egymással versengő termékeket.

A Giorgióval töltött két év alatt sok minden történt, de csak két dologra emlékszem, ami igazán számított:

Egy nagykereskedelmi ügyfél, egy fiatal diplomás, fogadott minket az irodájában, és azt mondta: „Mindkettőjüket azért hívtam, mert szükségem van a termékeikre.” Giorgio felállt, és az ajtó felé indult, hogy megnézze a táblát odakint, a fiatalember pedig meglepődve megkérdezte, mi történik. Giorgio mosolyogva jött vissza: „Az volt az érzésem, hogy rossz helyre jöttünk – hogy egy ügyfél irodája helyett a rendőrkapitányságra kerültünk.” Sokáig nevettünk rajta, utána mindenki hallott a történetről, és mosolygott, valahányszor meglátott minket.

Aztán egy nap felhívott valaki Milánóból, és udvariasan arra kért, hogy ne járjak többé a L’Oréal-os kollégámmal, mert a Gillette Testápolási részlege nem adott el sampont, és ez Frega hibája volt – mert a L’Oréalt árulta. Ahahahahaha.

Egy nap Giorgióval elmentünk egy élelmiszer-nagykereskedőhöz. Amikor mondtam neki, hogy szólítson Fregának, és hogy a Gillette-et képviselem, tárt karokkal fogadott – már várt rám. Amikor Giorgióra került a sor, és azt mondta, hogy a L’Oréaltól jött, a nagykereskedő arra kérte, jöjjön vissza máskor, mert épp most rakott le két kamionnyi olajat. Giorgio visszavágott: „Napraforgóolajat vagy olívaolajat?” Az ügyfél azt mondta: „Ne aggódjon, mindkettőt megveszem. Jöjjön vissza, és leadom a rendelést – segítek magának. Fregának nincs szüksége segítségre.”

Fiatalon halt meg, ötvenkét évesen. És hogy megköszönjem neki, a lányomnak az ő nevét adtam – Giorgia –, hogy az emléke örökre velem maradjon.

Ciao, Giorgio.